In The Focus

Csáki Róbert „Lakótelep I.” és „Lakótelep II.” című festményei kis méretük ellenére nagy erővel bírnak. A művész most futó kiállításán kurátori koncepció alapján egymástól távol, egymás ellenpontjaiként helyeztük el őket. A két kép kapcsolódása olyan teret hoz létre, mint maguk a festmények: életteret. Csáki mindkét mű esetében átértelmezi, felülírja a lakótelephez való konvencionális viszonyulást és az ehhez tartozó ábrázolásmódot. Finom ecsetvonásai, halovány, már-már romantikus hangoltságot kölcsönző fényei felszámolják a kockaházak ridegségét. Az épületek mintegy beleolvadnak a környezetükbe, nem keltenek idegenség-érzetet, nem egy szűk, lehatárolt világ képi megjelenései. Ellenkezőleg, Csáki lágy vonalai titokzatosságot kölcsönöznek a modern élettérnek, olyan világként ábrázolja, amelybe a néző be akar férkőzni. A „Lakótelep I.” és a „Lakótelep II.” esetében is leskelődő-perspektívából látjuk a házakat, az ablakokon kiszűrődő gyenge fények inkább az életnek, mintsem a skatulyába zártság egyhangúságának a jelei. A táblaképek előtereiben látható, erőteljes színű állványzatok, úgy tűnik túlnyújtóznak a festmények határain. Megmutatják azt a soha le nem zártságot, amelyet a művek egésze közvetít.

fotó: Misi Borsos

írta: Máté Zsófi

Lakótelep I. és Lakótelep II. (21x21cm, olaj, fatábla, 2013)

Lakotelep 2_1 fevo (21x21 cm, olaj, fatabla, 2013)

In The Focus

Csáki Róbert „Napkirály” című műve a festészet régi mestereinek technikai precizitását ötvözi a jelen érdeklődésével. Már a festmény címe is letűnt korstílusokra, a barokkra, s képi világa talán még inkább a rokokóra utal. A XVII. és XVIII. század fordulójának portréfestészete a figurákat élettel tölti meg, mozdulatok ábrázolásával, a bőrpír kacérságával, a redőzetek kellemével, elrévedő tekintetekkel. Csáki alkalmazza e stílusok játékosságát a fény- és színkezelésben, a „Napkirály” alakja mintegy kiviláglik a háttér mélységéből. A test egy a zöld megannyi árnyalatából összeálló gomolygás, tünékeny textúra, amely a barokk redő titokzatosságát viseli. Ami pedig eltéveszthetetlenül mai Csáki festményében, hogy nem csupán megjeleníti, hanem fel is boncolja a figurát, kijátssza a portré műfajának sajátosságait. A „Napkirály” –nak nincs tekintete, s ez megnehezíti, hogy emberként tekintsünk rá. Ám hiába ez a hiányérzet és a színek komor sötétsége, az alak félig nyitott szája felülírja a kép atmoszférájának élettelenségét. Mintha sóhajtana, a külvilágba lehelné félelmét és szorongását. Ez az aktus az élet és halál közti határhelyzet jelévé válik, amely áthatja, belengi a festményt. Ekképp fonódik össze Csáki Róbert kezei alatt az élettel telített barokkos lágyság, valamint az ember belső kínjainak és leépülésének Francis Bacon-i kitörése, a „Napkirály” című remekműben.

photo: Misi

írta: Máté Zsófi

Napkiraly (78×66 cm, olaj, vaszon, 2013)

Napkiraly (78x66 cm, olaj, vaszon, 2013)

In The Focus

Gyémánt László „Külvárosi szerelőműhely (Philadelphia)” című festménye realista városrészlet, amelyet olvashatunk Paul Cézanne tájképről szóló gondolatával: hiányzik róla az ember, miközben teljes mértékben az emberről szól. Az ottfelejtettség érzete uralja a képet, amelynek megtestesülései pusztuló műhely vagy a gazdátlan autó. Ezek adják a festmény alapanyagát, s értelmezhetőek lehetnének egy társadalmi osztály, egy miliő, egy életszínvonal tárgyi világaként. Csakhogy Gyémánt szenvtelen, szándékoltan mélység nélküli ábrázolásmódja eltávolít attól a mögöttestől, amelynek e tárgyak volnának a kivetülései. Nem utalnak vissza egy nagyobb kontextusra, nem válnak egy nagyobb valóság jeleivé, általuk nem vezet út az egyes emberekhez, akikhez tartoznak. Ami Gyémánt László „Külvárosi szerelőműhely”-én ott van, valójában azt mutatja meg, ami hiányzik. Mindez túlmutat az ember tárgyi világától való elidegenedésén, és egyenesen a belső és külső visszafordíthatatlan széttöredezettségét ragadja meg képileg, hideg és kérlelhetetlen precizitással.

fotó: Misi

írta: Máté Zsófi

Külvárosi Szerelőműhely, Philadelphia (50×70 cm, olaj, vászon, 2009)

Kulvarosi szerelomuhely _ Philadelphia (50x70 cm, olaj, vaszon, 2009)

In The Focus

Incze Mózes „Kimaradt pillanat” című festményén összesűrűsödött az idő. Mozdulatlanság uralkodik mindenen, az előtérben ülő alakon, az előtte álló kövön. A mögötte gomolygó fellegek és porfelhők, az élettelen szürke test, a fehér tollpihe, finoman lebegnek, de a bennük érezhető feszült állandóság nem enged mozgást számukra. Kimerevedtek a fények és az árnyékok, a testek, a ruha redőzete.

A központi figura előtt fekvő homokóra ad hírt az egész képet belengő sejtelemről: a festményen megállt az idő. Ebbe az apró, kerekded tárgyba zárta Incze az időbeliséget. A homokszemek pergése az óra helyzete miatt lehetetlen.

Az idő múlásának felszámolása felveti a kérdést: mi az a kimaradt pillanat, amelyre a festmény címe utal? Lehet-e egyáltalán pillanatokról beszélni, ha az idő nem zajlik, ha a pillanatnyi mostok láncolata megszakadt?

A kulcstartóra erősített homokóra ténylegesen a festmény kulcsát jelenti. A bekötött szemű alak kezében pihenő fényképezőgép lencséje is erre irányul. A kép teréből kiemelkedő felület szélén fekszik, ha lebillenne onnan, újraindulhatna az idő folyása, a világ alakulása, a kép szereplőinek élete is. Talán erre a pillanatra vár a fotós, ezt a sorsfordító momentumot akarja magáévá tenni. A homokóra elmozdulásának reményét fenntartják a lágy ecsetvonások, de a gépet szorító ember vaksága ugyanakkor fel is számolja ezt. Nem láthatja majd meg az esetleges változást, nem lesz kiútja ebből a zárt térből. Azt a sűrű időtlenséget, amely Incze Mózes festményére nehézkedik, talán csak József Attila soraival lehetséges megragadni: „Kék, piros, sárga, összekent/képeket láttam álmaimban/és úgy éreztem, ez a rend-/egy szálló porszem el nem hibbant.”

photo: Misi

írta: Máté Zsófi

Kimaradt pillanat (190×140cm, olaj, vászon, 2011)

Kimaradt pillanat (190x140 cm, olaj, vaszon, 2011)

In The Focus

PAF „Champagne” című festménye több tucat festékréteg mögé rejti titkát. Játékba vonja a nézőt, aki a látható és a mögöttes között kénytelen mozogni. A képnek kényszerítő ereje, ami elvárja, hogy rekonstruáljuk mindazt, amit a festő elfedett a szemünk elöl. A „Champagne” esetében ez a tendencia a figurán keresztül valósul meg. A kép hátteréből kinyúló női kézről nem tudhatjuk, hogy tartozik-e hozzá test is. Ez a kételkedés teremti meg a művel való együttjátszást. Nem tudunk belenyugodni abba, hogy a látvány, ami a kép által adott számunkra- nem az, amit valóban látnunk kéne.

A festmény címéül szolgáló pezsgő az ünneplés kelléke, érthető annak jelképeként is. Képileg a poharat görcsösen szorító kézfej az alkotás fókuszpontjául szolgál, hiszen a tárgy az egész művet átívelő élénkpiros gesztus kiindulópontja.

PAF pezsgőspohara üres. Felfelé ömlik belőle egy nagy erejű vörös gesztus. A hiányos figura alkarjára rácsorgó kékek elfedik a bőr színét. A képen zajló folyamatok eluralkodnak a kép tárgyán. Idegenként mutatnak valami jól ismertet, lehetetlenné tesznek valami könnyedet.

írta: Máté Zsófi

PAF – Champagne (100×100cm, vegyes, fatábla, 2013)

Champagne_honlap (100x100 cm, vegyes, fatabla, 2013)

 

In The Focus

 

Szabó György „Katedrális” című műve egy önmagát megalkotó és fenntartó organizmus. A viaszveszejtéses technikával készült szobor minden eleme kapcsolatban áll, egymásra utaltságukból pedig szükségszerűség adódik ott, ahol első ránézésre esetlegességet feltételezünk. Szabó György konstrukciójának nyúlványai – főként a magasba törő tornyok esetében- úgy fonódnak egymásba, mintha egy testet összetartó ízületek volnának. A bronzépítmény kiküszöböl minden statikusságot, élő szerkezet, amelynek összes részlete kihat az egészre, törékeny egyensúlyt létrehozva. A katedrális-jelleget Szabó György az ilyen épületekre emlékeztető elemekkel teremti meg, ám át is értelmezi ezeket. Amit látunk, az jól ismert építészeti jegyek puszta lenyomata. A „Katedrális” című konstrukció szakralitást konnotál, de annak csupán maradványát tartalmazza. Ez a hiány teremti meg azt a megfoghatatlan komorságot, amely körüllengi Szabó György szobrát.

Katedrális (180x22x20 cm, viaszveszejtéses bronz, vas, mészkő, 2009)

Katedralis Katedralis reszlet