Gyémánt László 1935-ben született, 1963-ban szerzett diplomát a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, mesterei Pap Gyula és Hincz Gyula voltak. Máig a kortárs magyar festészet egyik legfontosabb alakja. A rendszerváltás előtt munkáit kritikus, lázadó hangvétel jellemezte. A XX. század jeles irányzatainak, a pop-artnak és a hiperrealizmusnak legnagyobb magyar képviselője. Gyémánt László festészetét bár kézenfekvő lenne, mégsem lehet ilyen skatulyákba besorolni, mert ezzel az a többlet veszne el, amely nagy festővé teszi. Ami a valóság hű megjelentésének, fotószerűnek tűnik, a mögött olyan tartalom bújik meg, amely másképp szól hozzánk, mint azt a való világ teszi. Bár tájak, városok, arcok úgy elevenednek meg a képein, hogy ismerősnek, sőt könnyen megismerhetőnek tűnnek, ezzel a tekintettel a felszínen maradunk. Az igazi beavatódást a Gyémánt piktúrába nem a képek és világ közti hasonlóságok felfedezése jelenti, hanem a különbségek észrevétele. Színek, fények, árnyalatok jelzik, hogy minden tájkép, minden portré mondani akar valamit azon felül, hogy megmutatja magát. Ezek a gesztusok szinte irodalmivá teszik Gyémánt festészetét. Hiába zavarba ejtően valóságos festmények ezek, olyan másolatai a valóságnak, amelyeknek nincs eredetije. Rajtuk keresztül nem juthatunk vissza igazi tájakhoz és igazi arcokhoz, mert csak abban a pillanatnyiságban, abban a színezetben léteznek, amelyet a vásznon látunk.