ART IS FUN… OUR GALLERY IS THE EXTENDED VERSION OF YOUR LIVING ROOM

Balázs Imre Barna „Flux LXIII” című festményén egy másik valósággal találkozhatunk. Az absztrakt, gesztusok organikus rendszerét megteremtő mű inspirációját természeti formákból meríti. A festmény halványkék felületén látható világos színű, elmosódó jelenségekre tekinthetünk tükörképként, amely a vízfelszínen, az élő természet alkotóelemén jelenít meg egy számunkra nem látható tájat. Nem ismerjük tehát a valóst, amelynek másolata a visszatükrözés nyomán létrejön. Maga a festmény még egy szinttel továbblép, hiszen a tükörkép másolatát mutatja meg számunkra, tehát egy másolat olyan másolatát, amelynek nincsen eredetije. A „Flux LXIII” ezzel a művészettel egyidős filozófiai kérdéssel néz szembe: lehet-e több a művészet a természet puszta másolatánál? Ha Balázs Imre Barna festményét szemléljük, arra döbbenhetünk rá, hogy nem az az érdekes mennyiben leképezése a valóságnak a műalkotás. Saját, belső rendet hoz létre a minden esetlegességet kiküszöbölő kompozíció, amely a nézői perspektívát irányítva a mű mélyébe vezet, valami titokzatos sötétség, egy távoli szféra felé. Nem arra ösztönöz, hogy megpróbáljunk elképzelni, felépíteni az eredeti valóságot, amelynek a tükörképét adja. Ereje éppen abban áll, hogy önálló, önmagáért való világot teremt.

fotó: Misi

írta: Máté Zsófi

Flux LXIII (50×69,5cm, olaj, karton, fatábla, 2014)

Csáki Róbert „Strand” című festményének fülledt hangulata a vég nélküli nyári napokat idézi. Az apró táblaképen egy különös, barátságos alak fürdőzik a békés vízben. Jelenlétében van valami keresetlen báj, ahogy fénylő úszógumijával és hatalmas azúrkék strandlabdájával kisajátítja a mű stilizált környezetét. Egyenesen ránk szegezi tekintetét, amely egyszerre sugároz gondtalanságot és mélabút. Az egész festményt ez a finom ambivalencia határozza meg. Atmoszféráját könnyedséggel, gyermeki vidámsággal tölti meg a színes játékszerek látványa, míg az élettelen vízinövények lebegése fáradtságtól, magánytól terhessé teszik azt. Csáki „Strand” című művén a bumfordi, szeretetre méltó figura a kép világába invitálja a nézőt. Mintha arra kérne, hogy játszunk vele, vagy egyszerűen csak osztozzunk a meleg nyári csenden, időtlen mozdulatlanságon, álmatag derűn.

fotó: Misi

írta: Máté Zsófi

Strand (21x20cm, olaj, farost, 2003)

Csáki Róbert legújabb festményének előterében egy bevetetlen ágy áll. Bár üres, az ember jelenlétét sugallja a kép rejtélyes terében, ahogy a baloldalon felsejlő állványzat is. Az ágy körül gomolygó bizonytalan homályt a festő szögletes kompozíciós elemekkel határolta le. Ezek nem illeszkednek egymáshoz, nem zárnak el tökéletesen egy biztonságos belső teret. Az előtér mintha egy minden irányba nyitott szoba volna, amelyet csupán e szabálytalan formák választanak el a háttér végtelenségétől. Csáki művén tehát két világ különül el, értelmezhetjük őket, mint emberi és isteni szféra, ébrenlét és álom, valóság és fantázia, élet és halál. Nézőként ezeknek a határára kerülünk. Az ágy ellenpontjaként a távolban egy apró, mégis az egész művet meghatározó égitest látható, talán ennek a fénye vetül a bútordarabra. A csillag azt a reményt hordozza, hogy hozzáférhetünk a mindenséghez, amelynek a része. Csakhogy Csáki Róbert művét belengi az elhagyatottság érzete, atmoszféráját valami nyugtalanító állandóság határozza meg. Ugyan a kép lehetőséget nyújt a nézőnek a két világ közti átjárásra, mintha egyúttal figyelmeztetne arra is, hogy nem élhetjük őket egyszerre.

fotó: Misi

írta: Máté Zsófi

Cím nélkül (59x68cm, olaj, vászon, 2009_2014)

PAF kiállítása technikai okok miatt március 27-én és 28-án zárva lesz, viszont örömmel értesítjük Önöket, hogy a kiállítást április 25-ig meghosszabbítjuk. Változatlan nyitvatartással várjuk látogatóinkat.

Az időbeliség képi megjelenítése nagyszabású művészi vállalás. PAF „Hidden Time” című műve első ránézésre az időt mechanikus szerkezetként értelmezi, amennyiben festményének durva felületébe vájt körök egy órabelső egymásba kapcsolódó fogaskerekeit idézik. A festmény középpontjában, minden elem találkozási pontjaként egy számlappal ellátott óra látható. A PAF által így ábrázolt idő mérhető, objektív. Az időbeliség azonban nem merül ki ennyiben, a festmény sötét színei, homok és pigment elegyéből adódó érdes, rejtélyes felülete, belső tereinek végtelensége sem tárgyának egyszerűségét, kézzel foghatóságát sugallják. A kép technikai komplexitása a gondolati sokrétűség lehetőségét hordozza: szól a mindannyiunk számára hozzáférhető időről, a privát, szubjektív időről, de a műalkotás saját idejéről is. Az alkotást vertikálisan kettészelő égővörös gesztus – amely lehet az idő működésébe való beavatkozás – uralja a festmény egészét. Ezzel a nagy erejű gesztussal PAF birtokba veszi a megismerhetetlent „Hidden Time” című művén.

fotó: misi

írta: Máté Zsófi

Hidden Time (100x50cm, vegyes technika, fatábla, 2013)

Hamarosan megjelenik Iván Szandra és Jász András, I ❤️ Budapest című CD-je , amelyhez a fotó és a design, galériánk közreműködésével készült.

foto: Borsos Mihály (misi)

design: Ocsovai Dorka

Nagy sikerrel zárt az artist in residence 2014 Bécsben. Galériánkat Nagy Boglárka képviselte. Performance és olaj kép egyaránt látható volt a kiállításon.

PAF „Démonok és káosz I-IV” című művei oszthatatlan egészt alkotnak. A négy különálló mű egyazon gesztusrendszeren osztozik, egymás tökéletesen illeszkedő folytatásai. A dinamikus, nagy erejű gesztusok nem tartják tiszteletben kereteiket, túlnyújtóznak saját határaikon, megteremtve ezzel a négy festmény közötti átjárhatóságot. A „Démonok és káosz” sorozat nyitott mű, le nem zártsága képileg és gondolatilag egyaránt megvalósul. Az egymásba kapcsolódó, egymást folytató gesztusok kaotikus, mély, tömény képteret hoznak létre, egyes esetekben pedig sötét, démoni alakot öltenek. Az ecsetkezelés, a színek, a festék állagának változatosságának köszönhetően a néző, miközben igyekszik szabadulni az őt kísértő démonoktól, úrrá lenni a káoszon, feltárni a rétegződések által elfedett mögöttest, újabb és újabb figurákat, a képek közötti kapcsolódásokat fedezhet fel. Az új felismerések pedig más-más olvasatokhoz vezetnek. Ekképp a néző és a mű reflexív viszonya megváltoztathatja az egész festményt, a legkülönbözőbb érzelmi hatásokat idézheti elő. Ez a gondolati nyitottság adta lehetőség teszi kimeríthetetlenné, kelti mindig új és más életre PAF „Démonok és káosz” című sorozatát.

fotó: Misi

írta: Máté Zsófi

Demons and Chaos I-IV (100x50cm/darab, vegyes technika, fatábla, 2014)

Káosz alatt a köznyelvben zűrzavart szokás érteni, olyan állapotot, amely nemkívánatos, amelyben nem szívesen időzünk. Ugyanakkor a szó eredeti jelentése az a végtelen tér, alaktalan ősanyag, amelyből a világmindenség létrejött. PAF „Chaos” című festménye inkább ez utóbbi felől közelíthető meg. A festék rétegződése, a gesztusok által nyitott belső terek végtelen mélységet kölcsönöznek a műnek. A színek, a faktúra sokfélesége feszült hangoltságot kölcsönöz a képnek, amely a lehatárolhatatlanságból, megismerhetetlenségből adódó szorongást ülteti a nézőbe, de ez csupán a felszín. Ha elmélyedünk a műben egy minden esetlegességet nélkülöző belső renddé válhat az, amely első pillantásra kaotikusnak mutatja magát. A gesztusok ebben az értelemben egymásra ható erők tudatosan felépített rendszere, megküzdenek egymással a festményen, különös tekintettel a kép felső részét uraló feketék az alsó fehér színűekkel. A sötét és a világos egymásnak feszülésének terében, a kompozíció középpontjaként PAF festészetének meghatározó eleme, a vörös gesztus látható, ez a festmény rendjének alapja, amely egyidejűleg fenntartja és feloldja az említett ellentétességet. A gesztusok, színek és anyagok bravúros, megbonthatatlan, rendezett egysége PAF festményén a káosz teremtő erejének képi megvalósulása.

fotó: Misi

írta: Máté Zsófi

Chaos (100x100cm, vegyes technika, fatábla, 2013)

Csáki Róbert „Kolostor” és „Városi fények” című művei festészetileg rokonságban állnak a szín- és az ecsetkezelés, a fény ábrázolásának okán egyaránt. A képeken szereplő sosemvolt tájak kiismerhetetlenségük ellenére azt az érzést hordozzák, mintha nem először látnánk őket. Álomképek, akár emlékfoszlányok is lehetnének, amelyeket körülleng a változékonyság, az uralhatatlanság, a mulandóság. A „Kolostor” című képen a háttér végtelen, mély homályából egy épületcsoport világlik ki az előtérben, amely csak a rávetülő fényárnak köszönhetően válik el a környezetétől. A templom tornyának fehérsége központi szereppel bír, eluralkodik a festményen. E szín teremtő ereje a „Városi fények” esetében is meghatározó. A két fehér festékfolt felülírja a mű egymásba kavargó, sötét színeinek harmóniáját. Ám ami első pillantásra megtöri a képi világ rendjét, az valójában nélkülözhetetlen alkotóeleme annak. Ugyanígy a „Kolostor” pirosas festékpöttyei is a kompozíció végletekig tudatos, precíz voltáról árulkodnak. Az apró részletek felől tekintve megváltozik a festmények egésze, általuk megszűnik a sejtelmes, tünékeny tájak esetleges jellege. Többek között a művek színvilágától elütő, apró, világos pontokban összpontosul Csáki Róbert festészeti zsenije. Árnyalatok és fények talányos összjátéka, a látványok lehatárolhatatlansága realizálódik, állandóvá válik megdöbbentő erejük nyomán.

fotó: Misi

írta: Máté Zsófi

Kolostor (30x30cm, olaj, fatábla, 2013)

Városi fények (40x35cm, olaj, fatábla, 2013)

Csáki Róbert „Saturnus” című óriási vásznán egy különös teremtménnyel találkozhatunk. A lény egyszerre rendelkezik állati és emberi vonásokkal, mi több neve okán isteni természetétől sem szabad eltekintenünk. A mitológia szerint Saturnus felfalta saját gyermekeit, mert veszélyeztették a hatalmát. Rubens vagy Goya ábrázolásában az istenség a szemében kérlelhetetlen téboly ül miközben szörnyű tettét véghezviszi. Csáki Róbert Saturnusa más. Bár a gyilkosságról a szájából csurgó vér árulkodik, tekintete – ha a néző nem riad meg tőle, s képes állni azt – bűnbánatot, esendőséget sugároz. Ez a szem szinte eluralkodik a festmény lenyűgöző látványán. Csáki homályba burkolózó, meseszerű tájba helyezte el Saturnust, akinek teste a színek és az ecsetkezelés változatossága nyomán mintha megannyi anyagból és halmazállapotból tevődne össze. Az ő szemet gyönyörködtető valótlansága, vagy környezetének stilizáltsága a már említett tekintet miatt válik hozzáférhetővé a nézőnek. Kinéz a képből, megtörve ezzel saját világának egységét. Önmagát kiszolgáltatva áll előttünk, ahogy mi is előtte. Ismerjük a Csáki Róbert remekművén szereplő lény bűnét, de a metsző, állandóan ránk szegeződő szem azt sugallja, hogy ő is a mieinket. Talán ez az oka annak, hogy akármilyen távoli szféra teremtménye is legyen, riasztó idegensége ismerőssé, sőt barátságossá válik, ha eleget szemléljük őt, tekintete pedig tükröt tart nekünk.

photo: Misi

írta: Máté Zsófi

Saturnus (200x300cm, olaj vászon, 2013)

Csáki Róbert „Lakótelep I.” és „Lakótelep II.” című festményei kis méretük ellenére nagy erővel bírnak. A művész most futó kiállításán kurátori koncepció alapján egymástól távol, egymás ellenpontjaiként helyeztük el őket. A két kép kapcsolódása olyan teret hoz létre, mint maguk a festmények: életteret. Csáki mindkét mű esetében átértelmezi, felülírja a lakótelephez való konvencionális viszonyulást és az ehhez tartozó ábrázolásmódot. Finom ecsetvonásai, halovány, már-már romantikus hangoltságot kölcsönző fényei felszámolják a kockaházak ridegségét. Az épületek mintegy beleolvadnak a környezetükbe, nem keltenek idegenség-érzetet, nem egy szűk, lehatárolt világ képi megjelenései. Ellenkezőleg, Csáki lágy vonalai titokzatosságot kölcsönöznek a modern élettérnek, olyan világként ábrázolja, amelybe a néző be akar férkőzni. A „Lakótelep I.” és a „Lakótelep II.” esetében is leskelődő-perspektívából látjuk a házakat, az ablakokon kiszűrődő gyenge fények inkább az életnek, mintsem a skatulyába zártság egyhangúságának a jelei. A táblaképek előtereiben látható, erőteljes színű állványzatok, úgy tűnik túlnyújtóznak a festmények határain. Megmutatják azt a soha le nem zártságot, amelyet a művek egésze közvetít.

fotó: Misi Borsos

írta: Máté Zsófi

Lakótelep I. és Lakótelep II. (21x21cm, olaj, fatábla, 2013)

Szabó György szobrászművész alkotásai…

Csáki Róbert „Napkirály” című műve a festészet régi mestereinek technikai precizitását ötvözi a jelen érdeklődésével. Már a festmény címe is letűnt korstílusokra, a barokkra, s képi világa talán még inkább a rokokóra utal. A XVII. és XVIII. század fordulójának portréfestészete a figurákat élettel tölti meg, mozdulatok ábrázolásával, a bőrpír kacérságával, a redőzetek kellemével, elrévedő tekintetekkel. Csáki alkalmazza e stílusok játékosságát a fény- és színkezelésben, a „Napkirály” alakja mintegy kiviláglik a háttér mélységéből. A test egy a zöld megannyi árnyalatából összeálló gomolygás, tünékeny textúra, amely a barokk redő titokzatosságát viseli. Ami pedig eltéveszthetetlenül mai Csáki festményében, hogy nem csupán megjeleníti, hanem fel is boncolja a figurát, kijátssza a portré műfajának sajátosságait. A „Napkirály” –nak nincs tekintete, s ez megnehezíti, hogy emberként tekintsünk rá. Ám hiába ez a hiányérzet és a színek komor sötétsége, az alak félig nyitott szája felülírja a kép atmoszférájának élettelenségét. Mintha sóhajtana, a külvilágba lehelné félelmét és szorongását. Ez az aktus az élet és halál közti határhelyzet jelévé válik, amely áthatja, belengi a festményt. Ekképp fonódik össze Csáki Róbert kezei alatt az élettel telített barokkos lágyság, valamint az ember belső kínjainak és leépülésének Francis Bacon-i kitörése, a „Napkirály” című remekműben.

photo: Misi

írta: Máté Zsófi

Napkiraly (78×66 cm, olaj, vaszon, 2013)

A tegnapi Csáki Róbert interjú a Kultikon című műsorban, visszanézhető innen:

http://www.dunatv.hu/musor/videotar?vid=776337&pid=1034691