Csáki Róbert „Saturnus” című óriási vásznán egy különös teremtménnyel találkozhatunk. A lény egyszerre rendelkezik állati és emberi vonásokkal, mi több neve okán isteni természetétől sem szabad eltekintenünk. A mitológia szerint Saturnus felfalta saját gyermekeit, mert veszélyeztették a hatalmát. Rubens vagy Goya ábrázolásában az istenség a szemében kérlelhetetlen téboly ül miközben szörnyű tettét véghezviszi. Csáki Róbert Saturnusa más. Bár a gyilkosságról a szájából csurgó vér árulkodik, tekintete – ha a néző nem riad meg tőle, s képes állni azt – bűnbánatot, esendőséget sugároz. Ez a szem szinte eluralkodik a festmény lenyűgöző látványán. Csáki homályba burkolózó, meseszerű tájba helyezte el Saturnust, akinek teste a színek és az ecsetkezelés változatossága nyomán mintha megannyi anyagból és halmazállapotból tevődne össze. Az ő szemet gyönyörködtető valótlansága, vagy környezetének stilizáltsága a már említett tekintet miatt válik hozzáférhetővé a nézőnek. Kinéz a képből, megtörve ezzel saját világának egységét. Önmagát kiszolgáltatva áll előttünk, ahogy mi is előtte. Ismerjük a Csáki Róbert remekművén szereplő lény bűnét, de a metsző, állandóan ránk szegeződő szem azt sugallja, hogy ő is a mieinket. Talán ez az oka annak, hogy akármilyen távoli szféra teremtménye is legyen, riasztó idegensége ismerőssé, sőt barátságossá válik, ha eleget szemléljük őt, tekintete pedig tükröt tart nekünk.

photo: Misi

írta: Máté Zsófi

Saturnus (200x300cm, olaj vászon, 2013)