Rajcsók Attila és PAF közös alkotása, az „Időfonat”, két művész, két művészeti ág, két gondolatvilág összekapcsolódása, egyszersmind a vegytiszta művészi alázat tárgyi megvalósulása. Ehhez elengedhetetlen a nyitottság, az alkotók, és a mű részéről egyaránt. Rajcsók Attilát a szobrászat térszervező ereje, valamint az egyensúly kérdése foglalkoztatja. Az „Időfonat” hegesztett acélpántjai úgy ágyazódnak, ölelkeznek egymásba, hogy anyaguk ridegsége ellenére, élettel teli, mozgásban lévő, pulzáló organizmus érzetét keltik. A szobor letisztult, steril felületén egyedül a pántok találkozási pontjában, rétegződésük nyomán jelenik meg az esetlegesség motívuma. Ez az apró részlet önálló, a szobor szempontjából másodlagos ritmikával rendelkezik, amely szolgálhatott PAF festészeti munkájának kiindulópontjaként. Az „Időfonat”-ot a gesztusfestészeti elemek teszik teljessé. PAF adott formavilágban érvényesíti festészetének markáns színeit, illetve a tudatosságnak alávetett gesztusok motívumhálóját. A festék rétegződése, a faktúra által módosítja a szobor felületét, míg a kolorit változatossága, sötét és világos árnyalatok váltakozása átritmizálja a mű belső terét. A kiállítótérben a posztamensen rögzített szobor egy PAF által megfestett drapérián áll. Ez az installatív elem ellenpontozza a szobron megjelenő gesztusokat, amelyek valamilyen emóció lecsapódásai. Vagyis mögöttes, tudati tartalom hordozói, míg a drapéria az akciófestészet tárgykörébe sorolható, ahol a fókuszban nem a gondolatiság áll, sokkal inkább maga az alkotói folyamat. Fontos leszögezni, hogy egyik művésznek sem célja uralni az „Időfonat”-ot. Ellenkezőleg, Rajcsók és PAF alkotói világai megnyílnak egymásnak, tisztelegnek egymás előtt, szabadságukból mit sem veszítve alkalmazkodnak egymáshoz. Ily módon abszolút harmóniában fonódnak össze egy páratlan műalkotásban.
írta: Máté Zsófi
fotó: misi