In The Focus

Incze Mózes „Kimaradt pillanat” című festményén összesűrűsödött az idő. Mozdulatlanság uralkodik mindenen, az előtérben ülő alakon, az előtte álló kövön. A mögötte gomolygó fellegek és porfelhők, az élettelen szürke test, a fehér tollpihe, finoman lebegnek, de a bennük érezhető feszült állandóság nem enged mozgást számukra. Kimerevedtek a fények és az árnyékok, a testek, a ruha redőzete.

A központi figura előtt fekvő homokóra ad hírt az egész képet belengő sejtelemről: a festményen megállt az idő. Ebbe az apró, kerekded tárgyba zárta Incze az időbeliséget. A homokszemek pergése az óra helyzete miatt lehetetlen.

Az idő múlásának felszámolása felveti a kérdést: mi az a kimaradt pillanat, amelyre a festmény címe utal? Lehet-e egyáltalán pillanatokról beszélni, ha az idő nem zajlik, ha a pillanatnyi mostok láncolata megszakadt?

A kulcstartóra erősített homokóra ténylegesen a festmény kulcsát jelenti. A bekötött szemű alak kezében pihenő fényképezőgép lencséje is erre irányul. A kép teréből kiemelkedő felület szélén fekszik, ha lebillenne onnan, újraindulhatna az idő folyása, a világ alakulása, a kép szereplőinek élete is. Talán erre a pillanatra vár a fotós, ezt a sorsfordító momentumot akarja magáévá tenni. A homokóra elmozdulásának reményét fenntartják a lágy ecsetvonások, de a gépet szorító ember vaksága ugyanakkor fel is számolja ezt. Nem láthatja majd meg az esetleges változást, nem lesz kiútja ebből a zárt térből. Azt a sűrű időtlenséget, amely Incze Mózes festményére nehézkedik, talán csak József Attila soraival lehetséges megragadni: „Kék, piros, sárga, összekent/képeket láttam álmaimban/és úgy éreztem, ez a rend-/egy szálló porszem el nem hibbant.”

photo: Misi

írta: Máté Zsófi

Kimaradt pillanat (190×140cm, olaj, vászon, 2011)

Kimaradt pillanat (190x140 cm, olaj, vaszon, 2011)

Comments are closed.