Szabó György „Katedrális” című műve egy önmagát megalkotó és fenntartó organizmus. A viaszveszejtéses technikával készült szobor minden eleme kapcsolatban áll, egymásra utaltságukból pedig szükségszerűség adódik ott, ahol első ránézésre esetlegességet feltételezünk. Szabó György konstrukciójának nyúlványai – főként a magasba törő tornyok esetében- úgy fonódnak egymásba, mintha egy testet összetartó ízületek volnának. A bronzépítmény kiküszöböl minden statikusságot, élő szerkezet, amelynek összes részlete kihat az egészre, törékeny egyensúlyt létrehozva. A katedrális-jelleget Szabó György az ilyen épületekre emlékeztető elemekkel teremti meg, ám át is értelmezi ezeket. Amit látunk, az jól ismert építészeti jegyek puszta lenyomata. A „Katedrális” című konstrukció szakralitást konnotál, de annak csupán maradványát tartalmazza. Ez a hiány teremti meg azt a megfoghatatlan komorságot, amely körüllengi Szabó György szobrát.

Katedrális (180x22x20 cm, viaszveszejtéses bronz, vas, mészkő, 2009)