ART IS FUN… OUR GALLERY IS THE EXTENDED VERSION OF YOUR LIVING ROOM

Rovataink:

Tartalomjegyzék erről az oldalról:

In The Focus

In The Focus

In The Focus

In The Focus / Percepciók 2. …csend……

In The Focus

PERCEPCIÓK a Kultikon című műsorban…

Incze Mózes, ArtSalon\TársalgóGaléria 2011

Visszaugrás a navigációra
Az oldal cikkei bevezetőkkel:

In The Focus

Incze Mózes „Karanténban” című festménye a Percepciók 3. – evolutio – tematikus kiállításra készült. A mű reflektál az emberi faj eredetére, az ember és az állat közti leplezhetetlenül szoros kapcsolatra. A képen egy csimpánzot látunk, aki egyenes háttal, kényelmesen ül egy fotelben. Tartása, tekintete az emberi vonásait hangsúlyozzák. Ez lehet az oka annak, hogy fenyegetve érezzük magunkat tőle. Az evolúció folyamatának tanulmányozásában mindenkor benne van az igény, hogy eltávolítsuk magunkat állati elődeinktől. Fejlettségünk, sőt emberi voltunk azokon a különbségeken nyugszik, amelyekkel elválasztjuk magunkat a majmok osztályától. Incze Mózes csimpánzportréja elmossa ezeket. Az állatot a festmény közepére ülteti, mintha az emberi fajt leleplező, reprezentatív példány volna, és körbefogja piktúrájának egyik jellemző motívumával, a szalaggal. Ugyan nincs ketrecben, de el van zárva. A sötét tónusú háttérből zöld kesztyűt viselő kezek nyúlnak az állat felé. A „Karanténban” című mű kulcskérdése, hogy milyen viszonyt tételezünk az emberi kezek és a majom között. Az én értelmezésem segítségül hívja a páratlan filozófust, Walter Benjamint, aki az állatokkal való érintkezést rémisztő, veszélyes mozzanatként írja le. Szerinte azért kell kerülnünk velük a kontaktust, nehogy magunkra ismerhessünk bennük. Ösztönlény voltunkat el kell fednünk önmagunk elől, például egy kesztyűvel, amely meggátolja a közvetlen érintést. Ám, ha ez a kesztyű bőrből készült, nem éppen magunkra öltjük annak egy darabját, amitől görcsösen próbálunk szabadulni? A „Karanténban” című festmény bal oldalán egy apró, zárt dobozt látunk. Ebből a részletből kiindulva az egész mű értelmezhető dobozként, amit az ember arra használ, hogy elrejtse, karantén alá helyezze vad, ösztönök uralta énjét. De valóban ezeket a vonásokat kell szégyellnie az embernek? Vajon hogy fest ez a probléma az állat nézőpontjából? Incze Mózes majma talán Nietzsche szavaival válaszolna: „Egy beszélni tudó állat így szólt: Az emberiség az a fajta előítélet, amelytől legalább mi, állatok, nem szenvedünk.”
írta: Máté Zsófi
fotó: misi

 

Karantenban (100x110 cm, olaj, vaszon, 2015) kicsi

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
Incze Mózes: Karantenban (100×110 cm, olaj, vaszon, 2015)

In The Focus

Incze Mózes „Folyamat” című festménye pillanatkép. Nem tudjuk mi az a cselekvés, ami a képen zajlik, nem ismerjük sem előzményét, sem a következményét. Amit látunk, az egy kimerevített, vég nélküli, néma momentum. Egy ruháit magára szorító, evilági figura az anyagtalan homályba nyújtja ki hosszú karját. Finom kéztartással tollpihét emel egy lebegő karika fölé, amelyet vibráló színű erőhatások öveznek. Az alak arckifejezése higgadt magabiztosságot sugároz, csupán ingét görcsösen markoló ujjai tanúskodnak a benne munkáló feszültségről. Tudatában van a ténynek, hogy éppen egy döntés előtt áll. A sűrű csend, amely Incze Mózes festményének egészét meghatározza, kihat a képen látható figura belső világára is. Az elnémulás, az elmélyedés, a befelé fordulás folyamatában látjuk őt, ahogy minden idegszálával egyetlen apró mozdulatra koncentrál, azaz a belsővel párhuzamos, kívül zajló folyamatra. Az tollpihe eleresztése talán semmiféle változást nem eredményezne a kép, illetve a figura világában, de meglehet, hogy egy másik, nem evilági szférába zuhanna át. Akárhogy is, a toll, mintha része lenne az emberalaknak. Bármi történik vele, az kivetülhet a birtokosára is. Ahogyan tetteink – amelyek értelmezhetők önmagunk meghosszabbításaiként- szükségszerűen visszahatnak ránk. Incze keze alatt elmosódik a határ külső és belső között. A festmény minden eleme értelmezhető a figurában zajló folyamatok külső megvalósulásaként. A „Folyamat” letisztult világa egy olyan dimenzió, amelyben döntések, cselekedetek, és azok hatásai válnak láthatóvá.

 

fotó: misi
írta: Máté Zsófi

 

Folyamat (100x140 cm, olaj, vaszon, 2014)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Folyamat (100×140 cm, olaj, vaszon, 2014)

 

In The Focus

Incze Mózes „Prototípus” című festménye egy átmeneti állapotot, egy köztes létezőt jelenít meg. A képen látható alak testének két oldala látszólag két különböző szféra attribútumait viseli. Bal válláról fehér ing csüng, amelyre tekinthetünk az evilági élet, a munka, a konvenciók szimbólumaként. A ruhadarabtól megszabadulni vágyó csupasz test jobb oldalára különös szerkezet van erősítve. Egy gépesített angyalszárny, amely nem szerves része a figurának. Művisége ellenére a szabadság, a megváltás lehetőségét hordozza magában. Csakúgy, mint az alak mögött megnyíló tér, amelynek vibráló kékje az égi világ elérhetőségének érzetét kelti. Incze Mózes feszült egyensúlyt tart fent a festményen az emberi és az emberen túli szféra között. A rideg, mechanikus kapcsolók és huzalok, valamint a figura krisztusi kéztartása és aranyló bőre nem felülírják, sokkal inkább kiegészítik egymást a képen. Kompozíciós szempontból értendő egyensúly ez, amely nem tudja tökéletesen kitakarni a gondolati összeférhetetlenséget. Nem is célja. Lehetséges-e egyszerre két világban létezni, vagy a technika segítségével üdvözülni? Ezt a gondolatkísérletet végzi Incze Mózes „Prototípus” című festménye.

 

fotó: misi

írta: Máté Zsófi

 

Prototipus (100x140 cm, olaj, vaszon, 2014)

 

 

 

 

 

 

 

 

Prototípus (100×140 cm, olaj, vaszon, 2014)

In The Focus / Percepciók 2. …csend……

Az Art Salon\Társalgó Galéria számára hagyomány, hogy az őszi idényt egy nagyszabású csoportos kiállítással nyissa meg, amely a „Percepciók” címet viseli. Ebben az évben a kiállítás tematikája, a hét kiállító művész által feldolgozott alapgondolat a csend. Balázs Imre Barna, Csáki Róbert, Gyémánt László, Incze Mózes, Paulikovics Iván, PAF és Szabó György mind elkészítették a saját csend-variációjukat. A kurátorok, Dr. Ocsovai Dóra és Dr. Kovács Katalin-akinek A csend alakzatai a festészetben című könyve részletesen tárgyalja e tárgykört- többek között azt a kérdést járják körül, hogy vajon hogyan hozható összefüggésbe a képzőművészet a csend fogalmával? Az evidens válasz természetesen az, hogy a festményekbe, illetve a szobrokba, mint tárgyakba eleve bele van kódolva a csend. Ugyanakkor esztétikai értelemben egyetlen műalkotás sem néma. Mégis, ahogy azt Kovács Katalin megnyitóbeszéde hangsúlyozta, a csend lehet egyfajta hatás, amelyet a művek kiváltani képesek. Ez érvényesül, amikor a kiállításban szereplő alkotásoknál időzünk. A Csáki Róbert portéin szereplő különös lények, mintha mondani akarnának valamit, de szótlanok maradnak, beburkolóznak a lágyan megfestett, békés háttérbe. PAF ezzel szemben egy-egy határozott, markáns színű gesztussal megtöri a képtér csendjét és nyugalmát. S ezek csupán példák arra a gondolati és technikai sokszínűségre, amelyet a „Percepciók 2…csend…..” című kiállítás egyesít önmagában…
írta: Máté Zsófi
fotó: Rédai Diana

 

IMG_4459p

In The Focus

Incze Mózes „Kimaradt pillanat” című festményén összesűrűsödött az idő. Mozdulatlanság uralkodik mindenen, az előtérben ülő alakon, az előtte álló kövön. A mögötte gomolygó fellegek és porfelhők, az élettelen szürke test, a fehér tollpihe, finoman lebegnek, de a bennük érezhető feszült állandóság nem enged mozgást számukra. Kimerevedtek a fények és az árnyékok, a testek, a ruha redőzete.

A központi figura előtt fekvő homokóra ad hírt az egész képet belengő sejtelemről: a festményen megállt az idő. Ebbe az apró, kerekded tárgyba zárta Incze az időbeliséget. A homokszemek pergése az óra helyzete miatt lehetetlen.

Az idő múlásának felszámolása felveti a kérdést: mi az a kimaradt pillanat, amelyre a festmény címe utal? Lehet-e egyáltalán pillanatokról beszélni, ha az idő nem zajlik, ha a pillanatnyi mostok láncolata megszakadt?

A kulcstartóra erősített homokóra ténylegesen a festmény kulcsát jelenti. A bekötött szemű alak kezében pihenő fényképezőgép lencséje is erre irányul. A kép teréből kiemelkedő felület szélén fekszik, ha lebillenne onnan, újraindulhatna az idő folyása, a világ alakulása, a kép szereplőinek élete is. Talán erre a pillanatra vár a fotós, ezt a sorsfordító momentumot akarja magáévá tenni. A homokóra elmozdulásának reményét fenntartják a lágy ecsetvonások, de a gépet szorító ember vaksága ugyanakkor fel is számolja ezt. Nem láthatja majd meg az esetleges változást, nem lesz kiútja ebből a zárt térből. Azt a sűrű időtlenséget, amely Incze Mózes festményére nehézkedik, talán csak József Attila soraival lehetséges megragadni: „Kék, piros, sárga, összekent/képeket láttam álmaimban/és úgy éreztem, ez a rend-/egy szálló porszem el nem hibbant.”

photo: Misi

írta: Máté Zsófi

Kimaradt pillanat (190×140cm, olaj, vászon, 2011)

Kimaradt pillanat (190x140 cm, olaj, vaszon, 2011)

Visszaugrás a navigációhoz