ART IS FUN… OUR GALLERY IS THE EXTENDED VERSION OF YOUR LIVING ROOM

A hétfői Aranymetszés című műsor visszanézhető innen:

http://videotar.mtv.hu/Kategoriak/Aranymetszes.aspx

A Csáki Róberttel készült interjú, a műsor végén körülbelül a 47.30 percnél kezdődik.
Ismétlés, most szombaton 10.30 kor az M1-en.

Gyémánt László „Külvárosi szerelőműhely (Philadelphia)” című festménye realista városrészlet, amelyet olvashatunk Paul Cézanne tájképről szóló gondolatával: hiányzik róla az ember, miközben teljes mértékben az emberről szól. Az ottfelejtettség érzete uralja a képet, amelynek megtestesülései pusztuló műhely vagy a gazdátlan autó. Ezek adják a festmény alapanyagát, s értelmezhetőek lehetnének egy társadalmi osztály, egy miliő, egy életszínvonal tárgyi világaként. Csakhogy Gyémánt szenvtelen, szándékoltan mélység nélküli ábrázolásmódja eltávolít attól a mögöttestől, amelynek e tárgyak volnának a kivetülései. Nem utalnak vissza egy nagyobb kontextusra, nem válnak egy nagyobb valóság jeleivé, általuk nem vezet út az egyes emberekhez, akikhez tartoznak. Ami Gyémánt László „Külvárosi szerelőműhely”-én ott van, valójában azt mutatja meg, ami hiányzik. Mindez túlmutat az ember tárgyi világától való elidegenedésén, és egyenesen a belső és külső visszafordíthatatlan széttöredezettségét ragadja meg képileg, hideg és kérlelhetetlen precizitással.

fotó: Misi

írta: Máté Zsófi

Külvárosi Szerelőműhely, Philadelphia (50×70 cm, olaj, vászon, 2009)

Incze Mózes „Kimaradt pillanat” című festményén összesűrűsödött az idő. Mozdulatlanság uralkodik mindenen, az előtérben ülő alakon, az előtte álló kövön. A mögötte gomolygó fellegek és porfelhők, az élettelen szürke test, a fehér tollpihe, finoman lebegnek, de a bennük érezhető feszült állandóság nem enged mozgást számukra. Kimerevedtek a fények és az árnyékok, a testek, a ruha redőzete.

A központi figura előtt fekvő homokóra ad hírt az egész képet belengő sejtelemről: a festményen megállt az idő. Ebbe az apró, kerekded tárgyba zárta Incze az időbeliséget. A homokszemek pergése az óra helyzete miatt lehetetlen.

Az idő múlásának felszámolása felveti a kérdést: mi az a kimaradt pillanat, amelyre a festmény címe utal? Lehet-e egyáltalán pillanatokról beszélni, ha az idő nem zajlik, ha a pillanatnyi mostok láncolata megszakadt?

A kulcstartóra erősített homokóra ténylegesen a festmény kulcsát jelenti. A bekötött szemű alak kezében pihenő fényképezőgép lencséje is erre irányul. A kép teréből kiemelkedő felület szélén fekszik, ha lebillenne onnan, újraindulhatna az idő folyása, a világ alakulása, a kép szereplőinek élete is. Talán erre a pillanatra vár a fotós, ezt a sorsfordító momentumot akarja magáévá tenni. A homokóra elmozdulásának reményét fenntartják a lágy ecsetvonások, de a gépet szorító ember vaksága ugyanakkor fel is számolja ezt. Nem láthatja majd meg az esetleges változást, nem lesz kiútja ebből a zárt térből. Azt a sűrű időtlenséget, amely Incze Mózes festményére nehézkedik, talán csak József Attila soraival lehetséges megragadni: „Kék, piros, sárga, összekent/képeket láttam álmaimban/és úgy éreztem, ez a rend-/egy szálló porszem el nem hibbant.”

photo: Misi

írta: Máté Zsófi

Kimaradt pillanat (190×140cm, olaj, vászon, 2011)

Az ArtSalon\TársalgóGaléria Tisztelettel meghívja Önt és Partnerét, Tóth Kovács József albumának a bemutatójára, 2013. november 20-án, szerdán, 19órára.

A könyvet ismerteti: Nátyi Róbert művészettörténész

PAF „Champagne” című festménye több tucat festékréteg mögé rejti titkát. Játékba vonja a nézőt, aki a látható és a mögöttes között kénytelen mozogni. A képnek kényszerítő ereje, ami elvárja, hogy rekonstruáljuk mindazt, amit a festő elfedett a szemünk elöl. A „Champagne” esetében ez a tendencia a figurán keresztül valósul meg. A kép hátteréből kinyúló női kézről nem tudhatjuk, hogy tartozik-e hozzá test is. Ez a kételkedés teremti meg a művel való együttjátszást. Nem tudunk belenyugodni abba, hogy a látvány, ami a kép által adott számunkra- nem az, amit valóban látnunk kéne.

A festmény címéül szolgáló pezsgő az ünneplés kelléke, érthető annak jelképeként is. Képileg a poharat görcsösen szorító kézfej az alkotás fókuszpontjául szolgál, hiszen a tárgy az egész művet átívelő élénkpiros gesztus kiindulópontja.

PAF pezsgőspohara üres. Felfelé ömlik belőle egy nagy erejű vörös gesztus. A hiányos figura alkarjára rácsorgó kékek elfedik a bőr színét. A képen zajló folyamatok eluralkodnak a kép tárgyán. Idegenként mutatnak valami jól ismertet, lehetetlenné tesznek valami könnyedet.

írta: Máté Zsófi

PAF – Champagne (100×100cm, vegyes, fatábla, 2013)

Szabó György „Katedrális” című műve egy önmagát megalkotó és fenntartó organizmus. A viaszveszejtéses technikával készült szobor minden eleme kapcsolatban áll, egymásra utaltságukból pedig szükségszerűség adódik ott, ahol első ránézésre esetlegességet feltételezünk. Szabó György konstrukciójának nyúlványai – főként a magasba törő tornyok esetében- úgy fonódnak egymásba, mintha egy testet összetartó ízületek volnának. A bronzépítmény kiküszöböl minden statikusságot, élő szerkezet, amelynek összes részlete kihat az egészre, törékeny egyensúlyt létrehozva. A katedrális-jelleget Szabó György az ilyen épületekre emlékeztető elemekkel teremti meg, ám át is értelmezi ezeket. Amit látunk, az jól ismert építészeti jegyek puszta lenyomata. A „Katedrális” című konstrukció szakralitást konnotál, de annak csupán maradványát tartalmazza. Ez a hiány teremti meg azt a megfoghatatlan komorságot, amely körüllengi Szabó György szobrát.

Katedrális (180x22x20 cm, viaszveszejtéses bronz, vas, mészkő, 2009)

Lebontottuk a Percepciók kiállítást és már építjük a hétfőn nyíló Mester és Tanítvány című kiállításunkat…

fotó: Gordon Eszter, Misi és PAF

részletek…

Csáki Róbert „Éjszakai szivárvány” című festménye valami megfoghatatlan ambivalenciát hordoz magában. A meleg színű, nyugalmas előtérben arctalan, színes alakok tekintenek a háttér felé, mintegy belső keretet alkotva a képen. A lábuk előtt elterülő vakító fehérségű városban mintha megfagyott volna az idő, egyedül az épületvázakra emlékeztető alakzatok nyújtóznak a sötét égbolt felé. Állványzatok csillagképpé, fogaskerekek égitestté alakulnak át. Odalent egy szürke ember ácsorog, nem láthatja azt, amit a tarka rongyokba burkolózott csoport igen: egy halvány szivárvány felsejlését az éjszakában. Nem tudhatjuk, hogy a figurák távoznak, vagy éppen belépni készülnek ebbe a képtelen térbe, kicsoda az baljóslatú szürke figura, ahogy azt sem, hogy milyen ez a fényes, idegen világ. Csáki Róbert festményén mégis minden bizonytalanságot, minden fenyegető állandóságot felold a pislákoló csillagok és a tünékeny szivárvány látképe, amely a maga egyetemességében is oly pillanatnyinak, annyira eviláginak tűnik.

…

A 2013.10.02-án sugárzott adás, a következő linken visszanézhető:

Duna Televízió videótár…