Csík István művéről, az „Ég, hegy, víz”-ről címe alapján azt gondolhatjuk, hogy hagyományos tájfestészeti alkotással van dolgunk. Ám a Munkácsy-díjas mester célja nem a természet reprezentálása, hanem egy mélyebb, elemibb struktúra feltárása az absztrakció eszközével. Az „Ég, hegy, víz” tulajdonképpen a címben szereplő elemek lebontása és átértelmezése. E gondolati és gyakorlati eljárás eredményeképp a természet egyfajta sűrítménye tárul a szemünk elé a vásznon. A képtér rendjének alapjául egy vertikális, illetve egy horizontális piros-fehér sáv szolgál, amelyek metszik egymást, így négy egyenlő részre osztják a festményt. Ha ezeket a négyszögeket külön-külön szemléljük, arra lehetünk figyelmesek, hogy mindegyikben találunk olyan formát, színt, motívumot, amely az ég, a víz, illetve a hegy képzetét hívja elő. Mind a négy különálló rész önálló belső renddel bír, ugyanakkor hatnak egymásra, egymásból építkeznek. Csík István az absztrakt festészeti elemeket finom árnyalatokkal tölti meg, a lágy ecsetkezelés pedig a természetet idéző felületekké alakítja a formákat. A hasonló alakzatokat- bár a képen egymástól távol esnek- hasonló színvilág jellemzi. A néző gondolatban egymáshoz illesztheti a rokonságban álló formákat, s így a ’kirakós’ elemei hagyományos tájképpé rendeződhetnek. Ám a gondolatkísérlet után a darabok ismét különválnak, és ekkor már az igazi struktúrát, az eleve adott rendet ismerjük fel Csík István „Ég, hegy, víz” című festményén. Megítélésem szerint a konzekvens életmű egészét tekintve az „Ég, hegy, víz” főmű, amely a természetábrázolás és az absztrakció összefüggésének koncentrátuma.

 

írta: Máté Zsófi

fotó: misi

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ég, Hegy, Viz (175×126 cm, olaj, vaszon, 2010)