Borsos Mihály fotográfiái – Horváth György esszéi
Művészek – Műtermek – Művek
A könyv gerincére írt „Expositio I.” cím utal a közös vállalkozás szellemiségére.
Alapértelme a klasszikus latinban lelhető meg: ‘kifejtés, kihelyezés, kiállítás’ a jelentése.
A mű akár viselhetné a ‘Tükrök csapdájában’ címet is. Ebben az esetben a fotográfus maga a tükör. Csapdák sorozata kíséri munkáját. A leképezés, avagy a képalkotás, a bemutatás vagy a véleményalkotás csapdái ezek. A magyar kortárs képzőművészet kínálata elképesztően bő és gazdag, csak szubjektív módon lehetett a kötetben szereplő ötvenhét művészt kiválasztani, viselve a szelekció ódiumát.
A fotográfiák nem kelnek versenyre a festményekkel, szobrokkal, egyszóval az exponátumokkal; hanem a fekete-fehér hagyományos portréfotográfia, az enteriőrfotó additív segítséget ad egy-egy művész megismeréséhez. Horváth György művészettörténész esszéi finom eleganciával kalauzolják az olvasót a művészek-műtermek-művek kézenfekvő hármas egységeiben.
A kötetet jegyző fotográfus, Borsos Mihály jelen munkája előtt már több komoly, művészetileg és filozófiailag jól megalapozott fotográfiai programot valósított meg. Hosszú utat járt be, míg elérkezett oda, hogy kialakítsa magának a programfotográfia nyelvezetét.
Eddigi főbb munkái: a Kokas Ignác Kossuth-díjas festőművészt bemutató album, Fekete Tamás szobrászművész életmű-albuma, a Legendárium – Századvégi arcképcsarnok címmel megjelent fotóportrékötet, a Historicum című történelmi/kultúrtörténeti album, a Későgótikus szárnyasoltárok a középkori Magyarországon című könyv, és számos képzőművészeti katalógus. E programok közös vonása, hogy a fényképész hitet tesz az arc nagyszerűsége s tisztelni való szépsége mellett. A kortárs művészek arcát kevéssé ismerjük, de most lehetőségünk nyílik arra, hogy rácsodálkozzunk az értékteremtők szuggesszív, olykor kíváncsi, rejtőzködő, megfigyelő, bölcsességet sugárzó tekintetére.
Expositio I. – Művészek-műtermek-művek. Ebben a kötetben Borsos Mihály és minden modellje ugyanazt akarta: kiállni, kitenni magát, arcát, műtermét a könyvet nézők pillantásának és kiállítani művét, bízva abban, hogy a róla készült fotográfia tükrében megmutatott arca és a fotográfus interpretációjában megjelenő műterme mellett az általa készített munka egysége az élet dolgairól s a dolgok értelméről küld igaz és eligazító jeleket
Részlet a Bevezetőből
… a fényképet a leghétköznapibb kommunikációs eszköznek tekintjük. Ugyanakkor teljesen egyértelmű az is, hogy a fényképkészítést lehet olyan szellemi igényességgel, szakmai-technikai ismerettel végezni, hogy a végeredmény több lesz, mint egyszerű, mindennapi kommunikációs jel, megörökített valóságdarab, és olyan plusz tartalmakat hordoz, amelyek megértése, feldolgozása a művészeti értékek megértéséhez és feldolgozásához hasonlít, illetve, mondassék végre ki: azzal azonos. Ebben a szellemi körben különösen izgalmasak azok a fotók, amelyek a személyiségről szólnak, vagy amelyek a társadalom életében kiemelt fontossággal bíró tárgyakról, folyamatokról adnak tudósítást, esetleg a természet mindenki által látott és mégsem a fotók – és a fotók művészeinek – érzékenységével érzékelt szépséget jelenítik meg.
Mindezt azért kívántam elöljáróban elmondani, hogy kulcsot találjunk az Expositio I. című könyv (album? dokumentatív kötet?) megértéséhez. Ez a munka hihetetlenül összetett tartalmat őriz, közvetít – és egyben tudósít a fotográfus Borsos Mihály alkotói attitűdjéről is.
Ötvenhét portré sorakozik a kötetben. Festők, grafikusok, szobrászok mindnek a modelljei. Ez már önmagába véve érdekes művészi és dokumentatív értékű sorozat lehetne, hiszen az alkotók személyisége, megjelenése mindig is izgatta a közönséget. Okkal, mert való igaz az, hogy a művészek arca mindig érdekes, és az is tény, hogy egy jó fotográfus, mint amilyen Borsos Mihály, aki a portré műfajában eddig is maradandót alkotott – emlékeztetnék a Legendárium című kötetre – hihetetlen finomsággal képes az emberi habitust meghatározó lelki rezdüléseket az arckifejezésben megragadni.
Azonban ez a kötet több egy ötvenhét arcképet felsorakoztató albumnál. Több a vállalás igényességében és a megoldás milyenségében. Minden alkotó portréja mellett ott szerepel ugyanis a műterme, „műhelyének” közege és egy művének reprodukciója. Ez a „háromság” valóban teljesebb portrét ad, hiszen a személyiség mellett megjelenik a munkavégzés körülménye és dokumentálódik az alkotó munka eredménye. Meggyőződésem szerint ez az igazi portré! A művész műtermében ugyanis, ahol a mű születik, mindig az életről esik szó, és korántsem mindegy, hogy ennek a látványa mellett a légköréből mit rögzít a kamera.
A kötetben szereplő művészek:
Ádám Zoltán • Bak Imre • Bakos Ildikó • Baranyai Levente • Benedek György • Bernát András • Birkás Ákos • Bukta Imre • Bullás József • Csáki Róbert • Dienes Gábor • Erdélyi Gábor • Farkas Ádám • Fehér László • Fekete Tamás • Gaál Tamás • Gáti Gábor • Gerzson Pál • Gyémánt László • Hajdú Kinga • Haraszty István • Hencze Tamás • Imre Mariann • Jovánovics György • Jovián György • Katona Zsuzsa • Kokas Ignác • Konok Tamás • Kósa János • Kótai Tamás • Kő Pál • Körösényi Tamás • Köves Éva • Lóránt János Demeter • Lossonczy Tamás • Mata Attila • Mihály Gábor • Nádler István • Nagy Gábor • Paizs László • Pauer Gyula • Paulikovics Iván • Roskó Gábor • Schéner Mihály • Soós Tamás • Sváby Lajos • Szabados Árpád • Szikora Tamás • Szurcsik József • Szűcs Attila • Thury Levente • Tolvaly Ernő • Tölg•Molnár Zoltán • Ujházi Péter • Váli Dezső • Várnagy Ildikó • Záborszky Gábor
