Megnyílt Szabó György Munkácsy-díjas szobrászművész CV című kiállítása…

Megnyílt Szabó György Munkácsy-díjas szobrászművész Curriculum Vitae című kiállítása Dr. Kállai Mária Kormánymegbízott jelenlétében a Szolnoki Galériában.
A kiállítást Dr. Borsos Mihály az Art.Salon / Társalgó Galéria vezetője nyitotta meg.

A kiállítás megtekinthető 2014. július 20-ig hétfő kivételével minden nap 9-17 óra között.

fotó: PAF

 

Artist in Residence 2014 Bécsben

Nagy sikerrel zárt az artist in residence 2014 Bécsben. Galériánkat Nagy Boglárka képviselte. Performance és olaj kép egyaránt látható volt a kiállításon.

 

Mester és Tanítvány

Gyémánt László és Nagy Boglárka közös kiállítása.

Megnyitó: 2013. október 21. 19h

 

Az Érdemes Művész díjjal kitüntetett Gyémánt László, galériánk kiemelt művésze, fontos alakja a kortárs magyar festészetnek. Pályája jelentős részét Londonban és Bécsben töltötte, így nemzetközi elismertségre is szert tett. Hazatérése után folytatta a munkát, gyarapodó életművét egyre inkább meghatározták az Amerikába tett utazások élményei. Az elmúlt két évben foglalkozik a fiatal, diplomás művésszel, Nagy Boglárkával. Gyémánt óriási hatást gyakorol az ifjú művésznő festészetére, főleg a figuralitás terén. Minden ecsetvonásban érezhető a mester jelenléte, miközben kialakul a tanítvány friss hangja is. A Mester és tanítvány kiállítás keretében Gyémánt László megosztja a teret Nagy Boglárkával. Eltérő tematikájú képekkel lesznek jelen, amelyeken a technika által bontakozik ki mester és tanítvány kapcsolatából adódó szakmai és szellemi közösség.

Gyémánt László és Nagy Boglárka 1   Gyémánt László és Nagy Boglárka

PAF megnyitó, Palais Palffy 2012, Bécs

paf bécs meghívó2paf bécs meghívó1

 

 

 

 

 

Szabó György, ArtSalon\TársalgóGaléria 2012

szabókiáll meghívó1 szabókiáll meghívó2

 

 

 

 

 

PAF megnyitó, ArtSalon\TársalgóGaléria 2012

meghivo_p1.eps

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Incze Mózes, ArtSalon\TársalgóGaléria 2011

Gyémánt László, ArtSalon\TársalgóGaléria 2009