Csík István 1Mű – 1Mester

Tisztelettel meghívjuk Önt és Partnerét 2016. február 4-én csütörtökön, 18 órára az Art.Salon:Társalgó Galéria

1 Mű – 1 Mester sorozatának legújabb eseményére.

Csík István Munkácsy-díjas festőművésszel legfrissebb alkotásáról Borsos Mihály és Máté Zsófi kurátorok beszélgetnek.

 

A RÉSZVÉTEL REGISZTRÁCIÓHOZ KÖTÖTT, SZÁNDÉKÁT, KÉRJÜK AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEK VALAMELYIKÉN JELEZZE:

zsuzsanna.fige@tarsalgogallery.com ⎪ +36 1 212 56 48

 

csik_pici

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Art.Salon:Társalgó Galéria
1024 Budapest, Keleti Károly utca 22.
tel: +36-1-212-56-48
www.tarsalgogallery.com
www.facebook.com/artsalonbp

In The Focus

Csík István „Lengyelországi emlék” című festményén egy geometriai alakzatokból felépülő városrészletet látunk. Épületek, utcák egyfajta expresszionizmusba hajló sűrítményként jelennek meg. A látvány egyértelműen nem a valóság leképezése, hanem az egyéni perspektíva, a tudat és a realitás viszonyának megjelenítése. Michel de Certeau „Séták a városban” című írását alapul véve tudjuk, a város tekinthető olyan szövegnek, amelynek a voyeur egyszerre szerzője és olvasója. Vagyis a városról alkotott képet a szubjektum alakítja, mindabból, ami számára eleve adott. Ezzel az eljárással tömörít, elfed, kiemel, jelképeket hoz létre, s végül egyedül az válik igazán láthatóvá, ami megragadja a figyelmét. Jelképe, szimbóluma lehet például egyetlen épület egy egész városrésznek. Ez a gondolat vezet el minket Csík István művéhez. A kép előterében egy figurát látunk, amely uralja a festmény teljes terét, annak ellenére, hogy a konstruktív elemek befelé, a háttérbe vezetnék a nézői tekintetet. A nőalak és a mögötte sorjázó épületkonstrukciók mérete szinte megegyező. Ez az eltolódott lépték a figura fontosságát jelzi, így válik az emlékkép fő motívumává, a város szimbólumává. Az alak könnyedsége, üdesége, a világos színek kölcsönözte eleganciája, a tisztaság érzetét kelti bennünk. Ez a letisztultság jellemzi a kép egészét. A halvány, lágy árnyalatokkal, fehér fényekkel Csík István világos gondolatokat, tiszta érzelmeket közvetít. Ugyanakkor a kép frissessége mögött meghúzódik az emberi emlékezet működésének árnyoldala is. Szelektálunk, megszépítjük a múltat, s annak szereplőit, változó narratívákba ágyazzuk életünk eseményeit. A “Lengyelországi emlék” nőalakjának nincs arca, teste pedig szinte eggyé válik a környezetével. Hiányos emlékképnek mondhatnánk, mi több hamisnak. Csakhogy Csík István műve éppen az ellenkezőjére ébreszt rá. Az emlék sosem igaz vagy hamis, hanem minden esetben a sajátunk. Bármennyire is változékony természetű, örökké meghazudtolhatatlan marad.

 

fotó: Borsos Mihály (misi)

írta: Máté Zsófi

Lengyelorszagi emlek (65x68 cm, olaj, farost, 2014)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Lengyelorszagi emlek (65x68cm, olaj, farost, 2014)

In The Focus

„Nem volna szép, ha égre kelne/ az éji folyó csillaga.”- írja József Attila, arra utalva, hogy a művészet utánozhatja a valóságot, de annak nyomába nem érhet, és nem is ez a célja. Ezt a gondolatiságot érzem Csík István „Csillagvetületek” című festményében is. Az alkotás alapjait a Csíkra jellemző konstruktív alakzatok térszervező ereje adja, ugyanakkor középpontban a piktúrában kevéssé meghatározó kör forma áll, amely az égitesteket idézi. Ezek hangsúlyosságát az is jelzi, hogy mintegy kiviláglanak az amúgy sötét árnyalatok uralta koloritból, amely mellőzi a festőművész által előszeretettel használt világos színeket. A „Csillagvetületek” minden részletében arról árulkodik, hogyan viszonyul a művész és általában az ember, az őt körülvevő és meghaladó világmindenséghez. Csík István a csillagokat a képtéren belül egy biztonságos, szabályos struktúrájú keretben ábrázolja. Ez a gesztus utalhat arra, ahogyan az ember történelme kezdete óta megismerni, birtokolni vágyja az örökké elérhetetlennek bizonyuló transzcendens világot. Ám végül minden tudomány és művészeti ág kénytelen belátni: amit elérhetünk, megismerhetünk belőle, az egy magunk számára formált elképzelés, az emberi ész léptékével belátható kép, vetület csupán. Erről tanúskodik a belső kereten kívüli tartomány a festményen, amely megmutatja azt a fenyegető mélységű, sűrű, alaktalan, sötét anyagot, amely az ismeretlen, a soha meg nem ismerhető részét képezi világunknak. Csík István „Csillagvetületek” című műve több képsíkra bomlik, melyek több gondolati síkot jelképeznek. A festmény által feltett, és nyitva hagyott kérdés az, hogy e síkok markánsan elkülöníthetőek-e. Véleményem szerint Csík mester azt mutatja meg ezzel a különleges alkotással, hogy az említett gondolati síkok (ahogyan a festmény terének síkjai is) kizárólag egymás által létezhetnek.

fotó: misi

írta: Máté Zsófi

 

Csillagvetuletek (170x115 cm, olaj, farost, 2009)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Csillagvetületek (170×115 cm, olaj, farost, 2009)

In The Focus

Csík István művéről, az „Ég, hegy, víz”-ről címe alapján azt gondolhatjuk, hogy hagyományos tájfestészeti alkotással van dolgunk. Ám a Munkácsy-díjas mester célja nem a természet reprezentálása, hanem egy mélyebb, elemibb struktúra feltárása az absztrakció eszközével. Az „Ég, hegy, víz” tulajdonképpen a címben szereplő elemek lebontása és átértelmezése. E gondolati és gyakorlati eljárás eredményeképp a természet egyfajta sűrítménye tárul a szemünk elé a vásznon. A képtér rendjének alapjául egy vertikális, illetve egy horizontális piros-fehér sáv szolgál, amelyek metszik egymást, így négy egyenlő részre osztják a festményt. Ha ezeket a négyszögeket külön-külön szemléljük, arra lehetünk figyelmesek, hogy mindegyikben találunk olyan formát, színt, motívumot, amely az ég, a víz, illetve a hegy képzetét hívja elő. Mind a négy különálló rész önálló belső renddel bír, ugyanakkor hatnak egymásra, egymásból építkeznek. Csík István az absztrakt festészeti elemeket finom árnyalatokkal tölti meg, a lágy ecsetkezelés pedig a természetet idéző felületekké alakítja a formákat. A hasonló alakzatokat- bár a képen egymástól távol esnek- hasonló színvilág jellemzi. A néző gondolatban egymáshoz illesztheti a rokonságban álló formákat, s így a ’kirakós’ elemei hagyományos tájképpé rendeződhetnek. Ám a gondolatkísérlet után a darabok ismét különválnak, és ekkor már az igazi struktúrát, az eleve adott rendet ismerjük fel Csík István „Ég, hegy, víz” című festményén. Megítélésem szerint a konzekvens életmű egészét tekintve az „Ég, hegy, víz” főmű, amely a természetábrázolás és az absztrakció összefüggésének koncentrátuma.

 

írta: Máté Zsófi

fotó: misi

 

Eg, hegy, viz (175x126 cm, olaj, vaszon, 2010)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ég, Hegy, Viz (175×126 cm, olaj, vaszon, 2010)

Csík István, ArtSalon\TársalgóGaléria 2006