ART IS FUN… OUR GALLERY IS THE EXTENDED VERSION OF YOUR LIVING ROOM

Augusztus 14-én a pécsi Nádor Galériában nagy sikerrel megnyílt PAF egyéni kiállítása. A festőművész nem csak egy zömében új táblaképekből álló anyaggal mutatkozott be, hanem izgalmas, újszerű installációs elemeket is tartalmaz a tárlat, amelyeknek létrejötte a Nádor Galéria inspiratív kiállítóterének köszönhető. Ilyen a kiállítás vezérfonalának tekinthető 81 méter hosszú festett vászon, amely a nézők feje fölött fut. A vászon tekergőzése a végtelenség érzetét kelti, harsány színei tökéletesen uralják a teret. Az installációs elemek másik csoportját a gesztusokba öltöztetett próbababák alkotják. PAF festészete új életre hívja ezeket a hétköznapi tárgyakat, a térben való elrendezésük pedig leszámol személytelen jellegükkel. A kiállítás telítettségéhez mindezek felül hozzájárulnak a térbeli festmények; öt, valamint hat oldalukon festett, körüljárható dobozok, amelyek a néző személyes terébe lépve tárják fel PAF festészetét. Ezt az erőteljes, provokatív kavalkádot ölelik körül a falakon látható táblaképek, melyekből mind tartalmilag mind technikailag táplálkoznak a fentebb leírt megjelenési formák. Mindezek alapján a kiállítás anyaga három különálló egységre bontható, s ráadásul minden egyes műnek megvan az önálló élete. Éppen ettől különleges PAF pécsi kiállítása: ez az elképesztő sokszínűség a szemünk láttára rendeződik oszthatatlan egésszé. Legyen szó installációról vagy festményről, a művek együtthatva erősítik egymást, s együttesen vezetnek minket egy lenyűgöző festészeti világba.

Aki teheti, látogasson el a pécsi Nádor Galériába, hogy részese legyen ennek a gesztusok, formák, felületek, színek adta különleges művészeti élménynek. Augusztus 21-én PAF festészete Cselényi Eszter divattervező kollekcióján elevenedik meg egy rendhagyó performance keretében, majd augusztus 28-án Jász András jazz szaxofon művész és a Zsirai Pincészet közreműködésével zene, képzőművészet és bor kapcsolatát ismerheti meg a közönség.

írta: Máté Zsófi

fotó: Panamy

Június 26-án a grazi Eugen Lendl Galériában megnyílt a „Dialog 2” című csoportos kiállítás. Az Art Salon\Társalgó Galéria három festőművésze négy osztrák művésszel osztozott a kiállítótéren. Stefan Maitz kavargó gesztusai; Christian KRI Kammerhofer beszédes formái; Josef Wurm absztrakt látomásai és Michael Fanta kifejező rajzossága elegyedett párbeszédbe Csáki Róbert homályba burkolózó tájaival; Balázs Imre Barna finom gesztusrendszereivel és PAF erőteljes színeivel. A kiállítást megnyitó Dr. Méhes Márton, a Collegium Hungaricum Wien igazgatója beszédében a térben a műalkotások egymásra hatása nyomán létrejövő energiákra hívta fel a közönség figyelmét. Valóban, a galéria termei olyan mezővé alakulnak a „Dialog 2” sokszínű anyagának köszönhetően, amelyben különböző művészi látásmódok, más-más stílusok és technikák nyílnak meg egymásnak. A „Dialog 2” megadja a nézőnek a lehetőséget, hogy saját tekintete alkossa meg és alakítsa a különböző festmények kapcsolódásait. A kiállítás koncepciója ily módon tág játékteret biztosít mind az önálló léttel rendelkező műveknek, mind a látogatónak. Izgalmas, gondolatébresztő nyitottsága egyúttal megmutatja, hogy a művészet olyan közös nyelv, amely képes elmosni bármilyen határt.

fotó: Máté Zsófi
írta: Máté Zsófi

2013 tavaszán az Art Salon\Társalgó Galéria művészei nagy sikerrel mutatkoztak be a bécsi közönségnek a „Dialog” című csoportos kiállítással. Idén júniusban Grazban, a Galerie Eugen Lendl-ben kerül megrendezésre a „Dialog II”. A koncepció csakúgy, mint egy évvel ezelőtt most is az, hogy a több művész alkotásaiból összeálló heterogén anyag harmóniába rendeződjön a kiállítótérben, az egyes művek megnyíljanak egymás felé, de ne veszítsenek egyediségükből, önálló létükből. Csáki Róbert, Balázs Imre Barna és PAF egyaránt kiváló művészek, akik más-más stílusban, más eszközökkel, eltérő érdeklődés és hangoltság alapján juttatják kifejezésre belső tartalmaikat a festészet segítségével.

Csáki festői vízióit káprázatos színek, mesteri kompozíciók jelenítik meg. Képein egy titokzatos, valótlan, mégis otthonos természettel találkozunk. Az „Hommage á Caspar David Friedrich” című festmény a homály világából a kép belsejébe vezeti tekintetünket, hogy a lágy fényű, rejtélyes távolban időzzünk.

PAF festészetében erőteljes gesztusok és színek dominálnak, amelyek egy erős érzelmekkel telített belső világ absztrahált leképeződései. Táblaképeinek markáns felületei, a kolorit mozgalmassága mély belső tereket hoznak létre. A „Gesture Box I” című műtárgy egy kocka, melynek minden oldalát PAF gesztusai borítják be. Az ily módon térbelivé váló képek megmutatják azt a végtelenséget, azt a le nem zártságot, amely a PAF műveket jellemzi.

Balázs Imre Barna elképesztő érzékenységgel ragadja meg azt a jelenséget, ahogy az ember az őt körülvevő világot tapasztalja, s lelkének, tudatának hatására saját képére alakítja azt. A „Flux LXII” végletekig tudatos gesztusrendszere természeti formákat tükröz vissza. A festmény színeinek intenzitása arról tesz tanúbizonyságot milyen óriási hatalommal rendelkeznek gondolataink és érzéseink.

A „Dialog II” sokszínűségét e három festőn túl a Galerie Eugen Lendl által delegált osztrák művészek Michael Fanta, Christian KRI Kammerhofer, Stefan Maitz és Josef Wurm is gyarapítják. Bár minden egyes műalkotás saját világot teremt és saját aurával rendelkezik, egymásra hatásuk, párbeszédük izgalmas, sosemvolt jelentésrétegekkel ruházhatja fel őket. A „Dialog II” című kiállítás arra törekszik majd, hogy a különböző művek kapcsolódásai nyomán láttassa a művészet nyitottságát, kimeríthetetlen, mindig megújuló jellegét.

fotó: misi

írta Máté Zsófi

Csáki Róbert „Vernissage” című festményét egy különös, torz figura lakja be. Bár alakjának határai nem különülnek el egyértelműen a környezetétől, görnyedt felsőteste, ingének fehérsége, valamint a kezében nyugvó borospohár a mű elmosódott világának legvalószerűbb elemei. Nem úgy vastag nyakán ülő állatfeje, illetve fejei, amelyek bár ugyanazon test nyúlványai, más-más tekintettel fordulnak felénk. A zavarba ejtő, nyugtalanító külsejű lény, ha jobban megfigyeljük, valójában egy udvarias szörnyeteg, aki félénk szemekkel sandít ránk, és kisujját eltartva, ügyetlenül markolja a poharát. Mintha nem találná otthonosnak az őt körülvevő, homályba burkolózó világot. A vernissage francia szó jelentése a kiállítás ünnepélyes megnyitója. Csáki festményének címéből arra következtethetünk, hogy ilyen alkalomból gubbaszt ez az alak egy terített asztalkánál. Zavara, oda nem illősége abból adódhat, hogy teljességében, minden hibájával együtt látjuk, semmi sem óvja meg őt a tekintetünktől. Ebben a magatartásban és helyzetben érezhetünk valami finom utalást arra, ahogyan a művész áll a közönség előtt, mikor műveit bemutatja: pőrén és kiszolgáltatva.

fotó: Borsos Mihály (misi)

írta: Máté Zsófi

Vernissage (230x200cm, olaj, vászon, 2010)

Balázs Imre Barna „Flux LVIII” című festményén dinamikus gesztusrendszer jelenik meg a pirkadat színeiben és fényeiben pompázó felületen. A gesztusok életre keltik a képet, miközben valami mozdulatlan állandóság nyugalmát sugározzák. Különböző, egymáshoz mégis illeszkedő színeik, eltérő intenzitású rétegződéseik nem eredményeznek feszültséget a kép terében. Az alap és a rajta megjelenő gesztusok mintegy egymásba oldódnak, létrehozva a kép megbonthatatlan egységét, a tiszta harmónia érzetét. Bár a gesztusok a véletlenszerűnek mutatkoznak, valójában egy olyan értelemegész részei, amelyben minden apró részletnek megvan a sajátos, elidegeníthetetlen helye és funkciója. A tudatos kompozíciónak alárendelve keretezik a képet, illetve túlnyújtóznak annak határain, egyszerre töltik meg mozgással és statikussággal a teret. A gesztusrendszerben kirajzolódó alakzatokban a természet formavilágának lenyomatait fedezhetjük fel a „Flux LVIII”-on. Balázs Imre Barna festménye visszatükrözi azt, ahogyan a festő, vagy akár a néző saját belső világa által új értelmet ad jól ismert látványoknak. Ily módon közeli kapcsolatot ápol a realitással, de nem egyszerűen megjeleníti azt, hanem tudati, lelki tartalmakhoz való viszonyát tárja fel a festészet eszközeivel.

fotó: misi

írta: Zsófi Máté

Flux LVIII (130×210 cm, olaj, vaszon, 2014)

Rajcsók Attila szobrászművésszel Szentandrási-Soós Zsuzsanna művészettörténész beszélgetett…

Balázs Imre Barna „Flux LXIII” című festményén egy másik valósággal találkozhatunk. Az absztrakt, gesztusok organikus rendszerét megteremtő mű inspirációját természeti formákból meríti. A festmény halványkék felületén látható világos színű, elmosódó jelenségekre tekinthetünk tükörképként, amely a vízfelszínen, az élő természet alkotóelemén jelenít meg egy számunkra nem látható tájat. Nem ismerjük tehát a valóst, amelynek másolata a visszatükrözés nyomán létrejön. Maga a festmény még egy szinttel továbblép, hiszen a tükörkép másolatát mutatja meg számunkra, tehát egy másolat olyan másolatát, amelynek nincsen eredetije. A „Flux LXIII” ezzel a művészettel egyidős filozófiai kérdéssel néz szembe: lehet-e több a művészet a természet puszta másolatánál? Ha Balázs Imre Barna festményét szemléljük, arra döbbenhetünk rá, hogy nem az az érdekes mennyiben leképezése a valóságnak a műalkotás. Saját, belső rendet hoz létre a minden esetlegességet kiküszöbölő kompozíció, amely a nézői perspektívát irányítva a mű mélyébe vezet, valami titokzatos sötétség, egy távoli szféra felé. Nem arra ösztönöz, hogy megpróbáljunk elképzelni, felépíteni az eredeti valóságot, amelynek a tükörképét adja. Ereje éppen abban áll, hogy önálló, önmagáért való világot teremt.

fotó: Misi

írta: Máté Zsófi

Flux LXIII (50×69,5cm, olaj, karton, fatábla, 2014)

Csáki Róbert „Strand” című festményének fülledt hangulata a vég nélküli nyári napokat idézi. Az apró táblaképen egy különös, barátságos alak fürdőzik a békés vízben. Jelenlétében van valami keresetlen báj, ahogy fénylő úszógumijával és hatalmas azúrkék strandlabdájával kisajátítja a mű stilizált környezetét. Egyenesen ránk szegezi tekintetét, amely egyszerre sugároz gondtalanságot és mélabút. Az egész festményt ez a finom ambivalencia határozza meg. Atmoszféráját könnyedséggel, gyermeki vidámsággal tölti meg a színes játékszerek látványa, míg az élettelen vízinövények lebegése fáradtságtól, magánytól terhessé teszik azt. Csáki „Strand” című művén a bumfordi, szeretetre méltó figura a kép világába invitálja a nézőt. Mintha arra kérne, hogy játszunk vele, vagy egyszerűen csak osztozzunk a meleg nyári csenden, időtlen mozdulatlanságon, álmatag derűn.

fotó: Misi

írta: Máté Zsófi

Strand (21x20cm, olaj, farost, 2003)

Csáki Róbert legújabb festményének előterében egy bevetetlen ágy áll. Bár üres, az ember jelenlétét sugallja a kép rejtélyes terében, ahogy a baloldalon felsejlő állványzat is. Az ágy körül gomolygó bizonytalan homályt a festő szögletes kompozíciós elemekkel határolta le. Ezek nem illeszkednek egymáshoz, nem zárnak el tökéletesen egy biztonságos belső teret. Az előtér mintha egy minden irányba nyitott szoba volna, amelyet csupán e szabálytalan formák választanak el a háttér végtelenségétől. Csáki művén tehát két világ különül el, értelmezhetjük őket, mint emberi és isteni szféra, ébrenlét és álom, valóság és fantázia, élet és halál. Nézőként ezeknek a határára kerülünk. Az ágy ellenpontjaként a távolban egy apró, mégis az egész művet meghatározó égitest látható, talán ennek a fénye vetül a bútordarabra. A csillag azt a reményt hordozza, hogy hozzáférhetünk a mindenséghez, amelynek a része. Csakhogy Csáki Róbert művét belengi az elhagyatottság érzete, atmoszféráját valami nyugtalanító állandóság határozza meg. Ugyan a kép lehetőséget nyújt a nézőnek a két világ közti átjárásra, mintha egyúttal figyelmeztetne arra is, hogy nem élhetjük őket egyszerre.

fotó: Misi

írta: Máté Zsófi

Cím nélkül (59x68cm, olaj, vászon, 2009_2014)

Az időbeliség képi megjelenítése nagyszabású művészi vállalás. PAF „Hidden Time” című műve első ránézésre az időt mechanikus szerkezetként értelmezi, amennyiben festményének durva felületébe vájt körök egy órabelső egymásba kapcsolódó fogaskerekeit idézik. A festmény középpontjában, minden elem találkozási pontjaként egy számlappal ellátott óra látható. A PAF által így ábrázolt idő mérhető, objektív. Az időbeliség azonban nem merül ki ennyiben, a festmény sötét színei, homok és pigment elegyéből adódó érdes, rejtélyes felülete, belső tereinek végtelensége sem tárgyának egyszerűségét, kézzel foghatóságát sugallják. A kép technikai komplexitása a gondolati sokrétűség lehetőségét hordozza: szól a mindannyiunk számára hozzáférhető időről, a privát, szubjektív időről, de a műalkotás saját idejéről is. Az alkotást vertikálisan kettészelő égővörös gesztus – amely lehet az idő működésébe való beavatkozás – uralja a festmény egészét. Ezzel a nagy erejű gesztussal PAF birtokba veszi a megismerhetetlent „Hidden Time” című művén.

fotó: misi

írta: Máté Zsófi

Hidden Time (100x50cm, vegyes technika, fatábla, 2013)

PAF „Démonok és káosz I-IV” című művei oszthatatlan egészt alkotnak. A négy különálló mű egyazon gesztusrendszeren osztozik, egymás tökéletesen illeszkedő folytatásai. A dinamikus, nagy erejű gesztusok nem tartják tiszteletben kereteiket, túlnyújtóznak saját határaikon, megteremtve ezzel a négy festmény közötti átjárhatóságot. A „Démonok és káosz” sorozat nyitott mű, le nem zártsága képileg és gondolatilag egyaránt megvalósul. Az egymásba kapcsolódó, egymást folytató gesztusok kaotikus, mély, tömény képteret hoznak létre, egyes esetekben pedig sötét, démoni alakot öltenek. Az ecsetkezelés, a színek, a festék állagának változatosságának köszönhetően a néző, miközben igyekszik szabadulni az őt kísértő démonoktól, úrrá lenni a káoszon, feltárni a rétegződések által elfedett mögöttest, újabb és újabb figurákat, a képek közötti kapcsolódásokat fedezhet fel. Az új felismerések pedig más-más olvasatokhoz vezetnek. Ekképp a néző és a mű reflexív viszonya megváltoztathatja az egész festményt, a legkülönbözőbb érzelmi hatásokat idézheti elő. Ez a gondolati nyitottság adta lehetőség teszi kimeríthetetlenné, kelti mindig új és más életre PAF „Démonok és káosz” című sorozatát.

fotó: Misi

írta: Máté Zsófi

Demons and Chaos I-IV (100x50cm/darab, vegyes technika, fatábla, 2014)

Káosz alatt a köznyelvben zűrzavart szokás érteni, olyan állapotot, amely nemkívánatos, amelyben nem szívesen időzünk. Ugyanakkor a szó eredeti jelentése az a végtelen tér, alaktalan ősanyag, amelyből a világmindenség létrejött. PAF „Chaos” című festménye inkább ez utóbbi felől közelíthető meg. A festék rétegződése, a gesztusok által nyitott belső terek végtelen mélységet kölcsönöznek a műnek. A színek, a faktúra sokfélesége feszült hangoltságot kölcsönöz a képnek, amely a lehatárolhatatlanságból, megismerhetetlenségből adódó szorongást ülteti a nézőbe, de ez csupán a felszín. Ha elmélyedünk a műben egy minden esetlegességet nélkülöző belső renddé válhat az, amely első pillantásra kaotikusnak mutatja magát. A gesztusok ebben az értelemben egymásra ható erők tudatosan felépített rendszere, megküzdenek egymással a festményen, különös tekintettel a kép felső részét uraló feketék az alsó fehér színűekkel. A sötét és a világos egymásnak feszülésének terében, a kompozíció középpontjaként PAF festészetének meghatározó eleme, a vörös gesztus látható, ez a festmény rendjének alapja, amely egyidejűleg fenntartja és feloldja az említett ellentétességet. A gesztusok, színek és anyagok bravúros, megbonthatatlan, rendezett egysége PAF festményén a káosz teremtő erejének képi megvalósulása.

fotó: Misi

írta: Máté Zsófi

Chaos (100x100cm, vegyes technika, fatábla, 2013)

Csáki Róbert „Kolostor” és „Városi fények” című művei festészetileg rokonságban állnak a szín- és az ecsetkezelés, a fény ábrázolásának okán egyaránt. A képeken szereplő sosemvolt tájak kiismerhetetlenségük ellenére azt az érzést hordozzák, mintha nem először látnánk őket. Álomképek, akár emlékfoszlányok is lehetnének, amelyeket körülleng a változékonyság, az uralhatatlanság, a mulandóság. A „Kolostor” című képen a háttér végtelen, mély homályából egy épületcsoport világlik ki az előtérben, amely csak a rávetülő fényárnak köszönhetően válik el a környezetétől. A templom tornyának fehérsége központi szereppel bír, eluralkodik a festményen. E szín teremtő ereje a „Városi fények” esetében is meghatározó. A két fehér festékfolt felülírja a mű egymásba kavargó, sötét színeinek harmóniáját. Ám ami első pillantásra megtöri a képi világ rendjét, az valójában nélkülözhetetlen alkotóeleme annak. Ugyanígy a „Kolostor” pirosas festékpöttyei is a kompozíció végletekig tudatos, precíz voltáról árulkodnak. Az apró részletek felől tekintve megváltozik a festmények egésze, általuk megszűnik a sejtelmes, tünékeny tájak esetleges jellege. Többek között a művek színvilágától elütő, apró, világos pontokban összpontosul Csáki Róbert festészeti zsenije. Árnyalatok és fények talányos összjátéka, a látványok lehatárolhatatlansága realizálódik, állandóvá válik megdöbbentő erejük nyomán.

fotó: Misi

írta: Máté Zsófi

Kolostor (30x30cm, olaj, fatábla, 2013)

Városi fények (40x35cm, olaj, fatábla, 2013)

Csáki Róbert „Saturnus” című óriási vásznán egy különös teremtménnyel találkozhatunk. A lény egyszerre rendelkezik állati és emberi vonásokkal, mi több neve okán isteni természetétől sem szabad eltekintenünk. A mitológia szerint Saturnus felfalta saját gyermekeit, mert veszélyeztették a hatalmát. Rubens vagy Goya ábrázolásában az istenség a szemében kérlelhetetlen téboly ül miközben szörnyű tettét véghezviszi. Csáki Róbert Saturnusa más. Bár a gyilkosságról a szájából csurgó vér árulkodik, tekintete – ha a néző nem riad meg tőle, s képes állni azt – bűnbánatot, esendőséget sugároz. Ez a szem szinte eluralkodik a festmény lenyűgöző látványán. Csáki homályba burkolózó, meseszerű tájba helyezte el Saturnust, akinek teste a színek és az ecsetkezelés változatossága nyomán mintha megannyi anyagból és halmazállapotból tevődne össze. Az ő szemet gyönyörködtető valótlansága, vagy környezetének stilizáltsága a már említett tekintet miatt válik hozzáférhetővé a nézőnek. Kinéz a képből, megtörve ezzel saját világának egységét. Önmagát kiszolgáltatva áll előttünk, ahogy mi is előtte. Ismerjük a Csáki Róbert remekművén szereplő lény bűnét, de a metsző, állandóan ránk szegeződő szem azt sugallja, hogy ő is a mieinket. Talán ez az oka annak, hogy akármilyen távoli szféra teremtménye is legyen, riasztó idegensége ismerőssé, sőt barátságossá válik, ha eleget szemléljük őt, tekintete pedig tükröt tart nekünk.

photo: Misi

írta: Máté Zsófi

Saturnus (200x300cm, olaj vászon, 2013)

Csáki Róbert „Lakótelep I.” és „Lakótelep II.” című festményei kis méretük ellenére nagy erővel bírnak. A művész most futó kiállításán kurátori koncepció alapján egymástól távol, egymás ellenpontjaiként helyeztük el őket. A két kép kapcsolódása olyan teret hoz létre, mint maguk a festmények: életteret. Csáki mindkét mű esetében átértelmezi, felülírja a lakótelephez való konvencionális viszonyulást és az ehhez tartozó ábrázolásmódot. Finom ecsetvonásai, halovány, már-már romantikus hangoltságot kölcsönző fényei felszámolják a kockaházak ridegségét. Az épületek mintegy beleolvadnak a környezetükbe, nem keltenek idegenség-érzetet, nem egy szűk, lehatárolt világ képi megjelenései. Ellenkezőleg, Csáki lágy vonalai titokzatosságot kölcsönöznek a modern élettérnek, olyan világként ábrázolja, amelybe a néző be akar férkőzni. A „Lakótelep I.” és a „Lakótelep II.” esetében is leskelődő-perspektívából látjuk a házakat, az ablakokon kiszűrődő gyenge fények inkább az életnek, mintsem a skatulyába zártság egyhangúságának a jelei. A táblaképek előtereiben látható, erőteljes színű állványzatok, úgy tűnik túlnyújtóznak a festmények határain. Megmutatják azt a soha le nem zártságot, amelyet a művek egésze közvetít.

fotó: Misi Borsos

írta: Máté Zsófi

Lakótelep I. és Lakótelep II. (21x21cm, olaj, fatábla, 2013)

Csáki Róbert „Napkirály” című műve a festészet régi mestereinek technikai precizitását ötvözi a jelen érdeklődésével. Már a festmény címe is letűnt korstílusokra, a barokkra, s képi világa talán még inkább a rokokóra utal. A XVII. és XVIII. század fordulójának portréfestészete a figurákat élettel tölti meg, mozdulatok ábrázolásával, a bőrpír kacérságával, a redőzetek kellemével, elrévedő tekintetekkel. Csáki alkalmazza e stílusok játékosságát a fény- és színkezelésben, a „Napkirály” alakja mintegy kiviláglik a háttér mélységéből. A test egy a zöld megannyi árnyalatából összeálló gomolygás, tünékeny textúra, amely a barokk redő titokzatosságát viseli. Ami pedig eltéveszthetetlenül mai Csáki festményében, hogy nem csupán megjeleníti, hanem fel is boncolja a figurát, kijátssza a portré műfajának sajátosságait. A „Napkirály” –nak nincs tekintete, s ez megnehezíti, hogy emberként tekintsünk rá. Ám hiába ez a hiányérzet és a színek komor sötétsége, az alak félig nyitott szája felülírja a kép atmoszférájának élettelenségét. Mintha sóhajtana, a külvilágba lehelné félelmét és szorongását. Ez az aktus az élet és halál közti határhelyzet jelévé válik, amely áthatja, belengi a festményt. Ekképp fonódik össze Csáki Róbert kezei alatt az élettel telített barokkos lágyság, valamint az ember belső kínjainak és leépülésének Francis Bacon-i kitörése, a „Napkirály” című remekműben.

photo: Misi

írta: Máté Zsófi

Napkiraly (78×66 cm, olaj, vaszon, 2013)